Az egri termálfürdő platánfája lett év fája tavaly Magyarországon, így az év európai fája versenyben idén ez képviseli hazánkat.
Ferenczy Tamás, Eger főkertésze az MTI érdeklődésére elmondta, a levéltári adatok szerint a platánt - számos társával együtt - mintegy 250 éve, Eszterházy Károly püspök idején ültették. Egyébként ekkor kapta a város mai barokk arculatát, Eszterházy építtette például, kifejezetten egyetem céljára a Líceum épületét, amely ma a nevét viselő főiskolának ad otthont.
A platánoknak hatalmas, állandóan párolgó lombkoronájuk miatt kifejezetten nagy a vízigénye, ezért a korabeli kertészek az Eger patak mentén telepítették a fákat, itt található ma a termálfürdő is. Segíti még az öreg platán fejlődését a fürdő területén kialakult mikroklíma. A közeli termálvizes medencékből ugyanis folyamatosan meleg levegőt kap a növény, emellett védett a városi környezet káros hatásaitól, például a kipufogógáztól, hiszen egy több hektáros parkos terület közepén található.
Mindezek eredményeként előrehaladott kora ellenére ma is rendkívül vitális a helyi védelem alatt álló fa, semmilyen pusztulásra utaló jelet nem mutat. Az elszáradt gallyakat a tűzoltók segítségével távolítják el róla - mondta a szakember.
Hangsúlyozta, hogy mint minden élőlénynek, a platánnak is megvannak a saját kórokozói, kártevői, növényvédelmi problémái. Ebben az esetben a platán csipkéspoloska és a platán lisztharmat jelenti a legnagyobb veszélyt, ami ellen felszívódó növényvédő szerekkel védekeznek. A permetezésre rendszerint éjszaka kerül sor, hogy ne veszélyeztessék a fürdővendégeket.
Problémát jelent még, hogy rendszeresen denevérek költöznek a fa odvaiba. Ez ellen úgy védekeznek, hogy éjszaka, amikor az állatok vadászni indulnak, egyszerűen lezárják az odúkat, így a denevérek kénytelenek más "lakás" után nézni - mondta Ferenczy Tamás, hozzátéve, hogy a verseny miatt semmilyen különleges gondoskodást nem kap a fa, csupán a szokásos évi fakezelési munkákat végzik el rajta.
A február 28-ig tartó internetes szavazáson egyébként hat jelölt verseng az év európai fája 2013 címért. Az egri platánfán kívül Bulgáriából a glusniki eper- és diófák, a csehországi Nové Hrady egy fasori hársfája, a kocsányos tölgy az írországi Tullamore-ból, a lengyelországi Kozy platánfája, valamint Szlovákiából egy komjaticei platán verseng a címért.
A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően. A verseny e különleges fák segítségével szeretné felhívni a figyelmet történelmi és természeti értékeinkre és védelmük fontosságára.
A január 31-én indult és február utolsó napjáig tartó szavazás eredményét március elsején hozza nyilvánosságra az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství. A verseny díjait májusban, Brüsszelben adják át. A 2013-as év fájára a www.treeoftheyear.org címen elérhető oldalon lehet voksolni.
Forrás: MTI